""

A Szingapúri Nagydíj ideje alatt napvilágot látott egy pletyka, mely szerint a McLaren Szuzukában jelenti be Fernando Alonso szerződtetését – azon a versenyhelyszínen, ami régi-új motorpartnerük, azaz a Honda tulajdonában van. A spekulációk szerint Alonso egyre közelebb kerül ahhoz, hogy elhagyja a Ferrarit és csatlakozzon a McLarenhez (ahol 2007-ben egy évig már versenyezhetett, akkor azonban viharos körülmények között távozott), az egyezség létrejöttének bejelentéséhez pedig a felek keresve sem találhatnának jobb helyszínt a Honda otthonánál.

A csapat versenyigazgatója, Éric Boullier azonban egyértelművé tette, a McLaren nem készül komolyabb bejelentésre a következő nagydíjhétvégén. "Nem, nincsenek terveink egy ilyen bejelentésre vonatkozóan" – idézi a francia szakember szavait a Sky Sports. Az interjú során az is szóba került, hogy a McLaren már tudja-e milyen pilótapárossal vág neki a 2015-ös évadnak. "Többé-kevésbé. Többé-kevésbé a kérdés nyitott, többé-kevésbé viszont már eldöntött. De kérem, ne szorongassák folyamatosan a torkomat" – válaszolt nevetve.

Boullier kihangsúlyozta, hogy a versenyzői felállással kapcsolatos végleges döntést a McLaren Csoport elnökével, Ron Denisszel közösen hozza majd meg. "Együtt döntünk, de a végső szót Ron mondja majd ki, hiszen ő az elnöke és a tulajdonosa ennek a vállalatnak. Ha diplomatikus akarok lenni, akkor azt mondom, hogy az elnökség hozza meg a döntést. Őszintén, nagyon nyitottak vagyunk a másik irányába. Saját nézőponttal rendelkezünk, és bár az időzítéssel kapcsolatban más véleményen vagyunk, alapvetően egyetértünk abban, mit akarunk, és merre induljunk!"

Noha a napokban több pilótát is szóba hoztak a nagy múltú brit alakulattal, sokan egyre biztosabbak abban, hogy 2015-ben is Kevin Magnussen és Jenson Button vezetheti a csapat autóit. A fiatal dán jövője egyébként is biztosítottnak tűnhet, a vezetőség ugyanis a szezon eleje óta komoly támogatásban részesíti, Button viszont továbbra sem lehet teljesen nyugodt. A 2009-es világbajnok egyébként Szingapúrban elismerte, ha távoznia kell a McLarentől, az könnyen Forma-1-es pályafutása végét is jelentheti, kisebb csapathoz ugyanis nem akar igazolni.